KÖLDÖKCSAKRA - NAPFONAT CSAKRA - SOLARIS PLEXUS
Az emberi testben számtalan idegdúc található, mégis közülük a
legismertebb a napfonat ( solaris plexus). A néphit szerepet tulajdonít
neki az érzések - érzelmek és a lelki élet terén, míg orvosi szemmel
nézve a napfonat, mint idegdúc csak a testi szervekre hat. Christopher
Vasey természetgyógyász utánajárt a napfonat - test- szellem
kapcsolatának.
Az alábbi írását szeretném veled megosztani,
remélem, hogy neked is segít jobban megérteni a napfonat csakra, azaz a köldök csakra
működését ill. szerepét.
" A napfonat ( solaris plexus ) feladata:
Az idegfonat (plexus) egy idegcsomó, ahol olyan idegek találkoznak és lépnek kapcsolatba egymással egy kis „központban”, amelyek egyébként egymástól elválasztva működnek. A központnak az a feladata, hogy összehangolja és szabályozza az egyes szervek működését. Ez alapján az idegfonat a vegetatív idegrendszerhez tartozik, amely a szervek működéséért felelős, és nem a központi idegrendszerhez, amely hatásköre a mozgásra és az érzékszervekből érkező információ továbbítására terjed ki.
A napfonat a fogadás szerve:
A napfonatnak, amely a szívgödörben (más néven gyomorgödörben) található, kizárólag azokra a szervekre kellene hatást gyakorolnia, amelyekkel idegi kapcsolatban van: a májra, a hasnyálmirigyre, a vesékre, a gyomorra és a belekre. Mégis azt mondják, hogy azoknak az embereknek, akik idegi feszültség miatt nehezen lélegeznek, „görcs” van a napfonatában vagy ott „blokkolva” vannak – annak ellenére, hogy a légzés szabályozása nem a napfonat feladatai közé tartozik! Másik példa: A napfonat masszírozása és borogatása mély ellazulást vált ki az egész szervezetben – ez is egy olyan tapasztalat, mely szintén azt mutatja, hogy a napfonat nemcsak az élettani folyamatokra lehet hatással.
Úgy tűnik, hogy a napfonat által ellátott feladatok valóban túlnyúlnak azon a hatáskörön, amelyet általában neki tulajdonítanak.
A fenti feltételezést megerősíti a napfonat anatómiai felépítése: Az idegi központok – ahol „döntéseket hoznak”, pl. az agy – felszíne rendszerint szürke (innen a „szürkeállomány” elnevezés), belseje azonban fehér. Ez azért van így, mert a „döntésben aktív”, információkat feldolgozó szürke sejttestek a felszíni részen vannak, míg a fehér idegkötegek (az idegsejtek axonjai és azok elágazó nyúlványai), amelyek az üzenetek fogadásáért és továbbításáért felelősek, belül helyezkednek el.
A napfonatban ez fordítva van: a fehérállomány kívül van, a szürkeállomány pedig belül. A sejtek e különleges szerveződése egy olyan szervvé teszi a napfonatot, amely inkább az üzenetek fogadására és továbbítására alkalmas, mint azok feldolgozására.
Ennek az adottságnak különös figyelmet kell szentelnünk. Az általánosan elterjedt nézet szerint a napfonat a vegetatív idegrendszer vezérlő központjainak információit továbbítja. Ahhoz azonban, hogy ezt a feladatot el tudja látni, nem szükséges, hogy a fehérállomány a felszínen helyezkedjék el. Hogy kívül túlnyomórészt mégis fehérállomány van, az arra utal, hogy a fogadó működés rendkívül fontos. De honnan származnak azok az impulzusok, amelyek fogadását szemmel láthatóan segíti ennek az idegfonatnak a felépítése, ha sem a központi idegrendszerhez nem tartozik, sem az öt érzékszerv által továbbított információból nem jut el hozzá semmi?
Impulzusok a szellemből
Az imént feltett kérdésre a Grál-üzenetben találhatunk választ. Itt azt olvashatjuk, hogy a napfonat feladata arra is kiterjed, hogy az ember nem anyagi, belső magjából – a szellemből – érkező információkat fogadja. Ezeket továbbítja az ember anyagi burkának, a fizikai testnek, egészen pontosan az agynak és ezáltal a nappali tudatnak.
Az ember központja a nem anyagi szellem, az agy csupán annak eszköze. Ez egyébként csak egy a sok eszköz közül, melyet a fizikai test az inkarnációkor a szellem rendelkezésére bocsát.
Hogy az ember tudattal rendelkező szelleméből kiinduló információ elérje az agyat, szükség van egy összekötő útra. A fizikai testben ez az út a napfonatnál kezdődik, amely olyan, mintha egy testbe nyíló „bejárati kapu” lenne a szellem számára.
Napfonat és ezüstfonál
Az idegfonat (plexus) egy idegcsomó, ahol olyan idegek találkoznak és lépnek kapcsolatba egymással egy kis „központban”, amelyek egyébként egymástól elválasztva működnek. A központnak az a feladata, hogy összehangolja és szabályozza az egyes szervek működését. Ez alapján az idegfonat a vegetatív idegrendszerhez tartozik, amely a szervek működéséért felelős, és nem a központi idegrendszerhez, amely hatásköre a mozgásra és az érzékszervekből érkező információ továbbítására terjed ki.
A napfonat a fogadás szerve:
A napfonatnak, amely a szívgödörben (más néven gyomorgödörben) található, kizárólag azokra a szervekre kellene hatást gyakorolnia, amelyekkel idegi kapcsolatban van: a májra, a hasnyálmirigyre, a vesékre, a gyomorra és a belekre. Mégis azt mondják, hogy azoknak az embereknek, akik idegi feszültség miatt nehezen lélegeznek, „görcs” van a napfonatában vagy ott „blokkolva” vannak – annak ellenére, hogy a légzés szabályozása nem a napfonat feladatai közé tartozik! Másik példa: A napfonat masszírozása és borogatása mély ellazulást vált ki az egész szervezetben – ez is egy olyan tapasztalat, mely szintén azt mutatja, hogy a napfonat nemcsak az élettani folyamatokra lehet hatással.
Úgy tűnik, hogy a napfonat által ellátott feladatok valóban túlnyúlnak azon a hatáskörön, amelyet általában neki tulajdonítanak.
A fenti feltételezést megerősíti a napfonat anatómiai felépítése: Az idegi központok – ahol „döntéseket hoznak”, pl. az agy – felszíne rendszerint szürke (innen a „szürkeállomány” elnevezés), belseje azonban fehér. Ez azért van így, mert a „döntésben aktív”, információkat feldolgozó szürke sejttestek a felszíni részen vannak, míg a fehér idegkötegek (az idegsejtek axonjai és azok elágazó nyúlványai), amelyek az üzenetek fogadásáért és továbbításáért felelősek, belül helyezkednek el.
A napfonatban ez fordítva van: a fehérállomány kívül van, a szürkeállomány pedig belül. A sejtek e különleges szerveződése egy olyan szervvé teszi a napfonatot, amely inkább az üzenetek fogadására és továbbítására alkalmas, mint azok feldolgozására.
Ennek az adottságnak különös figyelmet kell szentelnünk. Az általánosan elterjedt nézet szerint a napfonat a vegetatív idegrendszer vezérlő központjainak információit továbbítja. Ahhoz azonban, hogy ezt a feladatot el tudja látni, nem szükséges, hogy a fehérállomány a felszínen helyezkedjék el. Hogy kívül túlnyomórészt mégis fehérállomány van, az arra utal, hogy a fogadó működés rendkívül fontos. De honnan származnak azok az impulzusok, amelyek fogadását szemmel láthatóan segíti ennek az idegfonatnak a felépítése, ha sem a központi idegrendszerhez nem tartozik, sem az öt érzékszerv által továbbított információból nem jut el hozzá semmi?
Impulzusok a szellemből
Az imént feltett kérdésre a Grál-üzenetben találhatunk választ. Itt azt olvashatjuk, hogy a napfonat feladata arra is kiterjed, hogy az ember nem anyagi, belső magjából – a szellemből – érkező információkat fogadja. Ezeket továbbítja az ember anyagi burkának, a fizikai testnek, egészen pontosan az agynak és ezáltal a nappali tudatnak.
Az ember központja a nem anyagi szellem, az agy csupán annak eszköze. Ez egyébként csak egy a sok eszköz közül, melyet a fizikai test az inkarnációkor a szellem rendelkezésére bocsát.
Hogy az ember tudattal rendelkező szelleméből kiinduló információ elérje az agyat, szükség van egy összekötő útra. A fizikai testben ez az út a napfonatnál kezdődik, amely olyan, mintha egy testbe nyíló „bejárati kapu” lenne a szellem számára.
Napfonat és ezüstfonál
A napfonat a látó emberek test és lélek kapcsolatáról szóló leírásaiban
is fontos szerepet játszik: Innen indul ki az úgynevezett „ezüstfonál”,
egyfajta éterikus köldökzsinór, amely lehetővé teszi a lélek számára,
hogy a testet megelevenítse.
Az „ezüstfonál” illetve „ezüstzsinór” létezéséről már a Bibliában is szó esik (vö. Préd 12, 6), ahol az ezüstfonálról a halál, tehát a test és a lélek különválása kapcsán írnak.
A test és a lélek természetes összekapcsolódása, amely a napfonat környékére vezető ezüstfonálon keresztül valósul meg, a halálkor fokozatosan megszűnik – míg az alvás során csak fellazul. Ezért fordul az elő, hogy nagyon érzékeny emberek, akiket váratlanul felébresztenek, érzik a napfonat környékét. Feszültséget és meleget éreznek, s néha még arról is beszámolnak, hogy érezték, ahogyan beléptek a testükbe – de ez nem akárhol történt, hanem egészen konkrétan a napfonaton keresztül.
Egy ilyen élmény természetesen elsősorban az érintett személy számára jelent sokat. Mégis nemde mindannyiukban öntudatlanul is jelen van a tudás, hogy hol van a szellem bejárati kapuja a testbe? Ha valaki szólít minket, és biztosak akarunk lenni abban, hogy ránk gondolt, akkor azt kérdezzük: „Ki? Én?” – és a kezünk automatikusan nem a fejre mutat, hanem… a napfonat környékére. Hiszen itt van a kapu önmagunkhoz, énünkhöz.
Ez az új tudás a napfonat feladatáról segíthet bennünket, hogy mélyebben megismerjük önmagunkat. Az életünk nemcsak a fejünkben játszódik le. A gondolataink keletkezésénél persze szerepet játszik az agy, de az, ami igazán emberi, a lelkesedés, az akarat, a szeretet, benső lényünkből, a szellemből származik. A szellem pedig a napfonaton keresztül kapcsolódik a testhez. Ezen idegdúc rendkívüli feladata tehát a szellem impulzusainak fogadásában rejlik. "
Az „ezüstfonál” illetve „ezüstzsinór” létezéséről már a Bibliában is szó esik (vö. Préd 12, 6), ahol az ezüstfonálról a halál, tehát a test és a lélek különválása kapcsán írnak.
A test és a lélek természetes összekapcsolódása, amely a napfonat környékére vezető ezüstfonálon keresztül valósul meg, a halálkor fokozatosan megszűnik – míg az alvás során csak fellazul. Ezért fordul az elő, hogy nagyon érzékeny emberek, akiket váratlanul felébresztenek, érzik a napfonat környékét. Feszültséget és meleget éreznek, s néha még arról is beszámolnak, hogy érezték, ahogyan beléptek a testükbe – de ez nem akárhol történt, hanem egészen konkrétan a napfonaton keresztül.
Egy ilyen élmény természetesen elsősorban az érintett személy számára jelent sokat. Mégis nemde mindannyiukban öntudatlanul is jelen van a tudás, hogy hol van a szellem bejárati kapuja a testbe? Ha valaki szólít minket, és biztosak akarunk lenni abban, hogy ránk gondolt, akkor azt kérdezzük: „Ki? Én?” – és a kezünk automatikusan nem a fejre mutat, hanem… a napfonat környékére. Hiszen itt van a kapu önmagunkhoz, énünkhöz.
Ez az új tudás a napfonat feladatáról segíthet bennünket, hogy mélyebben megismerjük önmagunkat. Az életünk nemcsak a fejünkben játszódik le. A gondolataink keletkezésénél persze szerepet játszik az agy, de az, ami igazán emberi, a lelkesedés, az akarat, a szeretet, benső lényünkből, a szellemből származik. A szellem pedig a napfonaton keresztül kapcsolódik a testhez. Ezen idegdúc rendkívüli feladata tehát a szellem impulzusainak fogadásában rejlik. "
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése