28 február 2013

Köldökcsakra vagy Napfonat csakra - Manipura csakra: az 'én' csakrája

A HARMADIK CSAKRA
TŰZ,  AKARAT, ERŐ,  HATALOM,  ENERGIA, ANYAGCSERE, ÁTALAKULÁS, ÖNBECSÜLÉS


Szimbolikája: Tízszirmú lótusz, melyben egy lefelé mutató sárga háromszög található, körülötte T alakú " szvasztikával" (hindu tűzszimbólumokkal)
Elhelyezkedése: a napfonatban (területe a szegycsont alatt kezdődik és a köldökig tart)
Színe: sárga
Eleme: Tűz
Endokrin mirigye: hasnyálmirigy ( pancreas)
Hormonjai: inzulin, glucagon
Érzékelése: látás
Testrészei: szem, gyomor, máj, epehólyag
Mantrája: ram ( rangnak ejtve)
Megerősítései: Én vagyok én. Pozitívan harcolok.
Tanulási feladata: A becsvágy és az akarat uralása, az agresszió kezelése, a hatalom gyakorlása, az alávetettség megtanulása
Kövei:  tigrisszem, citrin, topáz, apatit
Illóolajai: levendula, bergamott, cajeput



A földtől a vízen át a tűzhöz érkeztünk! Táncunk egyre gyorsul, szenvedélyes lánggal ég, testünket magunknak követeljük, az érzelmek és a vágyak mögé nyúlva akaratot, erőt és tettet találunk. A köldök, azaz napfonatcsakrában a tűz elem gyújtja lángra tudatosságunk fényét. Akaratunk tüze.

Vizsgáljuk most meg, hogyan egyesült az első két csakra abból a célból, hogy elérhessük ezt az új szintet.
A gyökércsakra szilárdságot, stabilitást és formát adott. Itt éltük meg az egység élményét. Erről az alapról felemelkedtünk a szakrál csakrához, és megtapasztaltuk a különbséget, a változást és a mozgást. Itt tettük magunkévá az ellentéteket, és fedeztük fel a különbözőségből, választásból, érzelmekből és vágyból eredő szenvedélyeket. Elhagyva a túlélési ösztönt az öröm és a másikkal való egyesülés iránti vágyig jutottunk.
Ahogy összevegyítjük az anyagot a mozgással, valami új keletkezik: ENERGIA. Dörzsöljünk össze két ágat, szikra pattan ki, s tűz lobban. A fizika nyelvén ez az égés, a biológiában az anyagcsere, a pszichológiában pedig a szenvedély, a lelkesedés szikrája, amely beindítja az erőt és az akaratot. Az emberi viselkedésben ez a cselekvések területe. A köldök csakra kezdeti feladata tehát a tehetetlenség legyőzése, hogy merjünk cselekedni és hinni magunkban!


A köldök csakránk célja az ÁTALAKULÁS. Ahogy a tűz is hővé és fénnyé alakítja az anyagot, a köldök csakra is dinamikus energiává és erővé transzformálja a passzív földet és vizet. A föld és a víz tehát passzívak, lefelé áramlanak, hat rájuk a gravitáció, és a legkisebb ellenállás irányába mozognak. Ezzel ellentétben a tűz felfelé tör, elpusztítja a formát, és az anyag nyers energiáját új minőségekké alakítja: hővé és fénnyé. Úgy is mondhatnám; a tűz az az átalakító erő, mely képes elpusztítani a formát és szabadon engedni az energiát.

 A tűz átalakító erejére a legjobb példa a Nap, amelyet akár a makrokozmikus köldökcsakrának is felfoghatunk.

A köldök csakrában az akarat egyesíti a nyugalom és mozgás, föld és víz erőit, miközben mindkettő hat a másikra. Akaratunk olyan módon kombinálja a mozgást és a tehetetlenséget, hogy formába öntse a világot és irányítsa cselekedeteinket.
Mindig a kezdet a legnehezebb. Ha végre sikerült meggyújtani a tüzet, már magától ég, csak néha kell szítanunk és táplálnunk. Ha végre átlendülünk a holtponton, azaz sikerül legyőznünk a kezdeti tehetetlenséget, a köldökcsakra belobban, és csekély erőfeszítés mellett termeli az energiát. A valódi erő onnan ismerszik meg, hogy könnyedén, kecsesen cselekszik.

A köldökcsakra  CÍMSZAVAI

TŰZ:  Ahogy a csakra neve - napfonat, latinul Solaris plexus - sejteti, ez egy tüzes, Nap jellegű csakra, amely fényt, melegséget, energiát és erőt nyújt nekünk. Jelképezi cselekedeteinket, akaraterőnket, vitalitásunkat - ez egy " fel és előre" energiaközpont.
Szankszritül a köldökcsakra neve Manipura, azaz " fénylő drágakő", mivel úgy sugárzik, mint a Nap. Jelképe a tízszirmú lótusz. Környezetünk megváltoztatásának képessége a kezünkben van, amely tíz ujjával nyúlik ki a körülöttünk lévő világba.
A tűz az élet szikrája, mely az akaratból tettet farag. A bennünk lobogó tűz melegen tart bennünket, aktivizál és energizál, hogy mi magunk is átalakító erővel bírhassunk.

ÉN (EGO):  A köldökcsakra az én energiáit fejezi ki.  E csakra szintjén tehát az egónkkal  találjuk szembe magunkat. Az egóhoz szorosan kapcsolódik az akarat és a hatalom kérdésköre. A  valódi akarat (ne keverjük össze az akaratossággal) túlmutat az egoisztikus énen, és egy magasabb cél érdekében tevékenykedik. Nem a jutalom, hanem a tett " igazsága" motiválja.


AZ ERŐ ÉS A HATALOM: Ahhoz, hogy a köldökcsakra szintjén fejlesszük és gyógyítsuk önmagunkat, újra meg kell vizsgálnunk a hatalomról és erőről vallott felfogásunkat: a hatalom szó az egyik ember uralmát jelenti a másik felett ( "hatalmában tart"). De nem kellene inkább úgy tekintenünk a hatalomra, mint erőre, mely belülről fakad? Hatalom helyett nem beszélhetnénk inkább hatóerőről és hatékonyságról, amely utal az életerőre és a képességekre is?
 Ahhoz, hogy a köldökcsakrától felemelkedhessünk a szívcsakra birodalmába, újra kell tehát definiálnunk az erőről és hatalomról alkotott elképzeléseinket, hogy immár gazdagító, felhatalmazó, megerősítő tényezőként tekintsünk rá. Az erő az egyesítésből és egybefonódásból ered, nem pedig a csatározásból, elnyomásból és uralomból! Tehát a köldökcsakra ereje az életerő, a vitalitás, a kapcsolat ereje - nem pedig az irányítás és az uralom hidegsége!


 AZ AKARAT:  Hogyan érjük el, hogy valami megtörténjen?Csak ülünk és sóvárogva vágyunk utána? Megvárjuk, míg a dolgok kialakulnak? Nem, ha azt akarjuk, hogy a változás hatékony legyen. És ekkor van szükségünk az akaratra. Az akarat tudatosan kontrollált változás. Ha emlékszünk még; a szakrál csakrával kettősség jár együtt, amelyek között választanunk kell. A választás nyomán születik az akarat. Az akarat az elme és a tettek kombinációjából alakul ki, a vágy tudatos irányításából - a vágyéból, mellyel jövőnket alakítjuk. Az akarat az a szikra, mely lángra lobbantja erőnket. Az akarat a kulcs a köldök csakra fejlődéséhez.

Az akarat és a vágy közti egyetértés nélkül elveszítjük szenvedélyességünket és lendületünket, és így szétforgácsoljuk az erőt, mely az akaratunk megvalósításához kellene. Tehát ahhoz, hogy akaratunk akcióba lépjen, vágyainkkal is kapcsolatot kell ápolnunk.

Aleister Crowley  szavaival élve: " Az az Ember, akinek tudatos Akarata nem egyezik Valódi Akaratával, csak az erejét vesztegeti. Nem reménykedhet abban, hogy környezetére jelentős hatást fog gyakorolni."
Bár sok ösvény göröngyös, a számunkra megfelelő az áramlás összetartó erejével rendelkezik, amely megkönnyíti a nehézségeket. Az akarat feladata követni ezt az ösvényt.

ÖNBIZALOM, ÖNBECSÜLÉS:   A köldökcsakrához tartozó erő, akarat, vitalitás és önfegyelem alapja az önbecsülés. Ha önbecsülésünk erős, magabiztosak, öntudatosak, kezdeményezők, fegyelmezettek vagyunk és lelkesen viszonyulunk az élethez. Ha azonban önbecsülésünk alacsony, kétely és önvád marcangol, amelyek a feladat elvégzéséhez szükséges pszichikai lendületet megakasztó gátként működnek. Ha túl sok  gát van, teljesen elveszítjük lendületünket, és az abszolút tehetetlenségben dagonyázva találjuk magunkat, a kétely és önvád még rosszabb lesz, míg be nem zárul az ördögi kör. Így jelenik meg a szégyen démona a köldökcsakrában, s egy- kettő átveszi az uralmat. A szégyen az önbecsülése ellentéte.Összeomlasztja a test középső tájékát és megfosztja energiájától.
Az önbecsülés jó alapot képez a szív megnyitásához, és a sikeres kapcsolatok fenntartásához. Ha az alsóbb csakrák elvégezték feladatukat, akkor nem lesz szükségünk arra, hogy a vágyott biztonságot partnerünk nyújtsa, hogy ő értelmezze érzéseinket vagy ápolgassa egónkat. S ekkor még mélyebbre merülhetünk a szerelem csodálatos élményébe.

Összefoglalva elmondható, hogy a  köldökcsakra szintjén szembesülünk árnyékunkkal, tehát a jó és a rossz, a hatalom és az alávetettség polaritásával. Ebben a harcban bontakoztatjuk ki személyiségünket, és megtanuljuk ésszerűen használni akaratunkat, ami e csakra egyik legfontosabb tanulási feladata.
A köldökcsakra energiáinak segítségével vívjuk meg csatáinkat a külvilággal és a belső világunkkal is, így szembesülünk saját agressziónkkal is.

 Minden harcművészeti ágban különös figyelmet fordítanak a harcos köldökcsakrájának edzésére. Ez nemcsak testünk súlypontja, hanem például Japánban az életenergia központja is. A hara az erő központja, amit lángként képzelnek el. Aki ezt  a belső lángot a köldökcsakráján vizualizálja, az céltudatos lesz, és ezzel külső és belső egyensúlyra is szert tesz. A céltudatosság és egyensúly ahhoz kell, hogy éberen és összpontosítva éljünk.

A köldök csakra  FIZIOLÓGIÁJA


 Az emberi testben számtalan idegdúc található, mégis közülük a legismertebb a napfonat (plexus solaris). A néphit szerepet tulajdonít neki az érzések - érzelmek és a  lelki élet terén, míg orvosi szemmel nézve a napfonat, mint idegdúc csak a testi szervekre hat. Christopher Vasey természetgyógyász  utánajárt a napfonat - test - szellem kapcsolatának. A cikket ITT olvashatod.
Remélem tetszett az írás és hasznodra volt :) Most térjünk vissza a biológiához.

A tűz és égés viszonylatában a köldökcsakra uralja az anyagcserét, illetve felelős az anyagcseréből származó energiák szabályozásáért és testen belüli elosztásáért. Az anyagot (élelmet) energiává (tevékenység és hő) alakítja.
Tehát ehhez a csakrához olyan belső szervek kapcsolódnak, mint  a hasnyálmirigy, a máj, a lép, a gyomor és a vékonybél. Ez tehát az emésztés témájára utal - szimbolikus értelemben arról van szó, hogyan emésztjük meg érzéseinket. A táplálékot úgy emésztjük meg, ahogy érzéseinket.

A csakrához tartozó belső elválasztású (endokrin)  mirigy a hasnyálmirigy, mely többek között inzulint és glucagont termel, valamint különböző emésztő enzimeket.
Az inzulin a glükózfelvétel révén irányítja a sejtek és az izomzat aktivitását.

Emésztőrendszerünk egészsége híven tükrözi tehát köldökcsakránk állapotát. Az anyagcserében fontos szerepet játszik a levegő, a szívcsakra eleme. Levegő nélkül a tűz sem ég, s a sejtek sem képesek anyagcserére. Ha légzésünket korlátozza valami, anyagcserénk gyengül. Levegő nélkül csökken az erőnk, se ennek mintájára, ha az erőnket együttérzés (a szívcsakra aspektusa) nélkül használjuk, nagyon sok kárt okozhatunk.

 A tűz viszont világít is, hogy lássunk, ezért a szem és a látás is ehhez a csakrához tartozik ( valamint a homlok csakrához).


A köldökcsakra zavaraira visszavezethető LELKI BETEGSÉGEK


Mielőtt részletezném a köldökcsakra zavarai következtében fellépő fizikai megbetegedéseket, tudnod kell, hogy a betegség először a lélekben keletkezik, és csak később jelenik meg a testben. Ezért nagyon fontos megértened a lelki tünetek üzenetét, mivel ha egészséges a lelked, akkor egészséges a tested is :)


Ehhez a csakrához tartozó valamennyi lelki probléma az agresszió nem megfelelő kezelésével függ össze. Haragunkat és dühünket vagy azért nem fejezzük ki, mert félünk, hogy elveszítjük mások szeretetét, vagy az agresszív érzelmek irányítanak bennünket. A kiegyensúlyozott köldökcsakra segítségével megfelelően tudjuk kifejezni érzéseinket; megtaláljuk a módját, hogy ne nyomjuk el érzéseinket, és tudatosan ki is fejezzük őket.
Az agressziót nem elnyomni kell, hanem megfelelő módon kifejezni. Ez erősíti a tetterőt és az öntudatot.

DÜHKITÖRÉSEK
HARAG
HATALMI VISSZAÉLÉSEK
HISZTÉRIA
KISEBBSÉGI ÉRZÉS
SZÉGYENLŐSSÉG


A köldökcsakra zavaraira visszavezethető FIZIKAI BETEGSÉGEK

CUKORBETEGSÉG: A pszichológiai vizsgálatok szerint a cukorbetegek nagyon erősen kontrollálják és elnyomják érzéseik kifejezését. A cukorbetegség és más, a csakrához tartozó betegségek megelőzésére ajánlottak a küzdősportok.

EMÉSZTÉSI PROBLÉMÁK: Agresszióra utalnak. A rágástól kezdve a táplálék szétbontásáig  agresszív, feloldó folyamatok zajlanak. Az emésztés során a külvilágot vesszük magunkba, amiből megtartjuk azt, ami táplál, a többit pedig kiválasztjuk. A köldökcsakra szintjén ugyanígy mennek végbe a testi- lelki folyamatok is.

EPEPANASZOK: Elnyomott dühre és agresszióra vezethető vissza

GYOMORÉGÉS: Ilyenkor feljön valami; valamit még meg kell emészteni. Ez azt jelenti, hogy a lelki problémák még nem dolgozódtak fel ( valami " savanyú" feltör alulról- a tudattalanból)

GYOMORFEKÉLY

MÁJBETEGSÉGEK: A rossz kedvvel függenek össze. Elsősorban az elnyomott dühre kell gondolni, ez okozza a rossz kedvet.  Minden fel nem oldott negatív érzés a májat mérgezi.

REKESZIZOM PROBLÉMÁK: A köldökcsakra tipikus problémája, és a túlzott aggodalomra vezethetők vissza

SZEMPROBLÉMÁK: A homlokcsakrával együtt a köldökcsakra felelős a belátás és az átlátás képességéért. A szem problémái legtöbbször azzal függenek össze, amit nem szeretnénk meglátni. A látáshibák kijavítására nagyon jó, ha a szemtornát összekötjük a csakragyakorlatokkal.




TERÁPIA

Az alábbiakban olvashattok néhány általános tanácsot a köldökcsakra harmonizálásához:

  • Sokat segít, ha kapcsolatunk a világossággal, a napfénnyel, a sárga színekben pompázó természettel egyre  több és több. Ha nincs mód természetes színterápiára, akkor mentálisan képzelj el például egy napraforgómezőt, vagy egy csodálatos aranyszínű fényt
  • Fejezd ki agressziódat játékosan vagy sport által ( küzdő sportok)
  • Hordj meleg, sárga tónusú alsóneműt, és használj hasonló színű ágyneműt
  • Meditálj égő gyertyára
  • E csakrához tartozó jóga gyakorlatok

27 február 2013

Christopher Vasey : Napfonat - test - szellem kapcsolata


 KÖLDÖKCSAKRA - NAPFONAT CSAKRA - SOLARIS PLEXUS


 Az emberi testben számtalan idegdúc található, mégis közülük a legismertebb a napfonat ( solaris plexus). A néphit szerepet tulajdonít neki az érzések - érzelmek és a  lelki élet terén, míg orvosi szemmel nézve a napfonat, mint idegdúc csak a testi szervekre hat. Christopher Vasey természetgyógyász  utánajárt a napfonat - test- szellem kapcsolatának.
Az alábbi írását szeretném veled megosztani, remélem, hogy neked is segít jobban megérteni a napfonat csakra, azaz a köldök csakra  működését ill. szerepét.


" A napfonat ( solaris plexus ) feladata:

Az idegfonat (plexus) egy idegcsomó, ahol olyan idegek találkoznak és lépnek kapcsolatba egymással egy kis „központban”, amelyek egyébként egymástól elválasztva működnek. A központnak az a feladata, hogy összehangolja és szabályozza az egyes szervek működését. Ez alapján az idegfonat a vegetatív idegrendszerhez tartozik, amely a szervek működéséért felelős, és nem a központi idegrendszerhez, amely hatásköre a mozgásra és az érzékszervekből érkező információ továbbítására terjed ki.

A napfonat a fogadás szerve:
A napfonatnak, amely a szívgödörben (más néven gyomorgödörben) található, kizárólag azokra a szervekre kellene hatást gyakorolnia, amelyekkel idegi kapcsolatban van: a májra, a hasnyálmirigyre, a vesékre, a gyomorra és a belekre. Mégis azt mondják, hogy azoknak az embereknek, akik idegi feszültség miatt nehezen lélegeznek, „görcs” van a napfonatában vagy ott „blokkolva” vannak – annak ellenére, hogy a légzés szabályozása nem a napfonat feladatai közé tartozik! Másik példa: A napfonat masszírozása és borogatása mély ellazulást vált ki az egész szervezetben – ez is egy olyan tapasztalat, mely szintén azt mutatja, hogy a napfonat nemcsak az élettani folyamatokra lehet hatással.

Úgy tűnik, hogy a napfonat által ellátott feladatok valóban túlnyúlnak azon a hatáskörön, amelyet általában neki tulajdonítanak.

A fenti feltételezést megerősíti a napfonat anatómiai felépítése: Az idegi központok – ahol „döntéseket hoznak”, pl. az agy – felszíne rendszerint szürke (innen a „szürkeállomány” elnevezés), belseje azonban fehér. Ez azért van így, mert a „döntésben aktív”, információkat feldolgozó szürke sejttestek a felszíni részen vannak, míg a fehér idegkötegek (az idegsejtek axonjai és azok elágazó nyúlványai), amelyek az üzenetek fogadásáért és továbbításáért felelősek, belül helyezkednek el.

A napfonatban ez fordítva van: a fehérállomány kívül van, a szürkeállomány pedig belül. A sejtek e különleges szerveződése egy olyan szervvé teszi a napfonatot, amely inkább az üzenetek fogadására és továbbítására alkalmas, mint azok feldolgozására.

Ennek az adottságnak különös figyelmet kell szentelnünk. Az általánosan elterjedt nézet szerint a napfonat a vegetatív idegrendszer vezérlő központjainak információit továbbítja. Ahhoz azonban, hogy ezt a feladatot el tudja látni, nem szükséges, hogy a fehérállomány a felszínen helyezkedjék el. Hogy kívül túlnyomórészt mégis fehérállomány van, az arra utal, hogy a fogadó működés rendkívül fontos. De honnan származnak azok az impulzusok, amelyek fogadását szemmel láthatóan segíti ennek az idegfonatnak a felépítése, ha sem a központi idegrendszerhez nem tartozik, sem az öt érzékszerv által továbbított információból nem jut el hozzá semmi?

Impulzusok a szellemből

Az imént feltett kérdésre a Grál-üzenetben találhatunk választ. Itt azt olvashatjuk, hogy a napfonat feladata arra is kiterjed, hogy az ember nem anyagi, belső magjából – a szellemből – érkező információkat fogadja. Ezeket továbbítja az ember anyagi burkának, a fizikai testnek, egészen pontosan az agynak és ezáltal a nappali tudatnak.

Az ember központja a nem anyagi szellem, az agy csupán annak eszköze. Ez egyébként csak egy a sok eszköz közül, melyet a fizikai test az inkarnációkor a szellem rendelkezésére bocsát.

Hogy az ember tudattal rendelkező szelleméből kiinduló információ elérje az agyat, szükség van egy összekötő útra. A fizikai testben ez az út a napfonatnál kezdődik, amely olyan, mintha egy testbe nyíló „bejárati kapu” lenne a szellem számára.


Napfonat és ezüstfonál

A napfonat a látó emberek test és lélek kapcsolatáról szóló leírásaiban is fontos szerepet játszik: Innen indul ki az úgynevezett „ezüstfonál”, egyfajta éterikus köldökzsinór, amely lehetővé teszi a lélek számára, hogy a testet megelevenítse.

Az „ezüstfonál” illetve „ezüstzsinór” létezéséről már a Bibliában is szó esik (vö. Préd 12, 6), ahol az ezüstfonálról a halál, tehát a test és a lélek különválása kapcsán írnak.

A test és a lélek természetes összekapcsolódása, amely a napfonat környékére vezető ezüstfonálon keresztül valósul meg, a halálkor fokozatosan megszűnik – míg az alvás során csak fellazul. Ezért fordul az elő, hogy nagyon érzékeny emberek, akiket váratlanul felébresztenek, érzik a napfonat környékét. Feszültséget és meleget éreznek, s néha még arról is beszámolnak, hogy érezték, ahogyan beléptek a testükbe – de ez nem akárhol történt, hanem egészen konkrétan a napfonaton keresztül.

Egy ilyen élmény természetesen elsősorban az érintett személy számára jelent sokat. Mégis nemde mindannyiukban öntudatlanul is jelen van a tudás, hogy hol van a szellem bejárati kapuja a testbe? Ha valaki szólít minket, és biztosak akarunk lenni abban, hogy ránk gondolt, akkor azt kérdezzük: „Ki? Én?” – és a kezünk automatikusan nem a fejre mutat, hanem… a napfonat környékére. Hiszen itt van a kapu önmagunkhoz, énünkhöz.

Ez az új tudás a napfonat feladatáról segíthet bennünket, hogy mélyebben megismerjük önmagunkat. Az életünk nemcsak a fejünkben játszódik le. A gondolataink keletkezésénél persze szerepet játszik az agy, de az, ami igazán emberi, a lelkesedés, az akarat, a szeretet, benső lényünkből, a szellemből származik. A szellem pedig a napfonaton keresztül kapcsolódik a testhez. Ezen idegdúc rendkívüli feladata tehát a szellem impulzusainak fogadásában rejlik. " 

26 február 2013

Indíték- cselekvés- tapasztalat

" A buddhizmus alapvető tétele a kölcsönös föltételezettség, avagy az ok és a hatás törvénye, amely közönségesen annyit jelent, hogy az egyén valamennyi tapasztalata az indítékaiból eredő cselekvések révén alakul ki. Az indíték ekképpen mind a cselekvésnek, mind pedig a tapasztalatnak a gyökere, s e fölismerés az alapja a tudat és az újraszületés buddhista elméletének." 
 ( Dalai Láma)

Szívcsakra - Anahata csakra - Az együttérzés csakrája

A NEGYEDIK CSAKRA
KÖZÉPPONT, EGYENSÚLY, SZERETET, KAPCSOLAT, EGYÜTTÉRZÉS, GYÓGYÍTÁS, LÉGZÉS, LEVEGŐ


Elhelyezkedése: a mellkas közepén, a szív magasságában
Szimbolikája: Dávid csillag és a 12 szirmú lótusz
Színe: a zöld,valamint részben az arany és a rózsaszín is
Eleme: levegő
Endokrin mirigye: a csecsemőmirigy és a szív*
Hormonja: thymosin
Érzékelése: tapintás
Testrészei: bőr, kezek, szív, tüdő
Tanulási feladata: a szolgálat és az együttérzés, valamint az érzések útján történő megismerés
Megerősítései: Össze vagyok kapcsolva minden érző lénnyel
Matrája: yam ( jangnak ejtve)
Kövei: aventurin, rózsakvarc, smaragd és minden zöld kő, mint például a malachit, olívin és turmalin
Illóolajai: bazsalikom, rózsa, kömény

Most, hogy már meggyújtottuk akaratunk tüzét, átvettük az irányítást életünk felett, valamint e tűznél megmelegedtünk, megtisztultunk, készen állunk arra, hogy a tudatosság újabb szintjét öleljük magunkhoz. Az aktív, tüzes napfonatból új, másfajta tartományba visz az utunk A test és a manifesztáció területéről a szellem gyengédebb közegébe érkezünk. Az Én és a hozzátartozó vágyak és tettek mezejéről kilépve nagyobb mintázatokat tekintünk át, és eltáncoljuk aprócska szerepünket a kapcsolatok nagyobb hálójában. Meghaladjuk egónkat, és valami nagyobb, erősebb, mélyebb felé haladunk.
Eljutottunk a csakrarendszer középpontjába a szívcsakrába. A "szív" szó középpontot is jelent, lényeget vagy az igazságot. Ez spirituális központunk, legbensőbb magunk, a hely, ahol a fentről és lentről, bentről és kintről érkező energiák egyesülnek. A szívcsakra feladata létezésünk különböző aspektusainak egyesítése és kiegyensúlyozása. S miközben  feladatát végzi, az egység sugárzó érzetét szórja szét az egész szervezetben - az anyag és a szellem tökéletes egymásba fonódásának elfogadásán keresztül. Az egység eme elfogadásában rejtőznek a belső béke magjai.

A szívcsakra szimbóluma egy tizenkét szirommal ellátott kör, melyben két egymást metsző háromszög képez hatágú csillagot. A háromszögek a szellem testbe történő alászállását, és a szellemmel egyesülni vágyó felfelé nyújtózkodó anyagot jelképezik. Ez a szimbólum (melyet Dávid - csillagként is ismerünk) a Szent Házasságot jelképezi, a maszkulin és feminin erők kiegyensúlyozott egymásba olvadását. Ez a nyitott szívcsakrából áradó sugarak csillaga. A hat pont a hat másik csakra szimbólumaként is felfogható, mivel mindnyájan ebben a központban integrálódnak.

E csakra szankszrit neve, az Anahata azt jelenti: "hang, amely anélkül keletkezik, hogy két dolog összeütközne", illetve "épp", "sértetlen", " friss" és " tiszta" valamint " örökké megújuló". Amikor a csakra már megszabadult a régi sérülések fájdalmától, frissen és sugárzón nyílik meg. A köldökcsakra küzdelmeit felváltja a szívcsakra elfogadása. Amikor a köldökcsakra elvégezte feladatát, sokkal könnyebben fogadjuk el körülményeinket.


A szívcsakra CÍMSZAVAI


LEVEGŐ:  A szívcsakrához társított elem a levegő, mely messze a legkönnyebb a fizikai elemek közül. A levegő elemet gyakran hozzák összefüggésbe a tudással és a szellemiséggel, vagy olyan dolgokkal amelyek kiterjednek, terjeszkednek, tágulnak. A levegő a szabadságot jelképezi, mint a madarak, amelyek a levegőben repkednek, valamint a nyitottságot és a frissességet, mint amikor kiszellőztetünk egy szobát. Továbbá a könnyűséget, egyszerűséget és puhaságot is a levegő elemhez kapcsoljuk. Amikor szerelmesek vagyunk, úgy érezzük, mintha a föld fölött lebegnénk, de ugyanígy érzünk jógázás és meditáció után is. A levegő a tágasság érzetét nyújtja, melyet elengedés révén érhetünk el. Ha túlságosan kapaszkodunk szeretetünk tárgyába megfojtjuk, nem hagyjuk levegőhöz jutni szegényt. Azt mondjuk " fellélegzünk", amikor valamilyen súly hullik le rólunk, máskor pedig azt hangsúlyozzuk, hogy "egy lélegzetvételnyi szünetre" van szükségünk.

LÉGZÉS - AZ ÉLET SZÍVE :  A levegő a lélegzetet ill. a lélegzetvételt  is szimbolizálja, azt a létfontosságú folyamatot, melynek köszönhetően élünk. Azonban a légzés fontosságát messze nem fedik le a fizikai- biológiai tények. Az alapvető létfunkciók fenntartásán túl a légzés igen hatékony eszköz önmagunk átváltoztatásához is: a méreganyagok elégetéséhez, a magunkba fojtott érzelmek kiengedéséhez, a testszerkezet megváltoztatásához és a tudat módosításához. Tehát a légzés egyben az életetadó, tisztító és gyógyító energiának a forrása. A hinduk ezt az életenergiát, univerzális életerőt prana -nak nevezik. Egész jógaösvények épülnek a légzéstechnikákra a pranayamakra, amelyek célja a tudatosság fokozása és a test tisztítása. Amikor a gondolatok lecsendesednek, a légzés megnyugszik; egy nyugtató, gyógyító ritmust vesz fel az egész test. Légzésszabályozással az elmét is lecsendesíthetjük. A prána ill. a légzés a kapocs az elme és a test között.

 A LENT ÉS A FENT (A FELSZÁLLÓ ÉS LESZÁLLÓ) POLARITÁSA: A szívcsakra a három anyagi elven működő csakrát köti össze a három szellemivel. A szívcsakra energiája határozza meg, hogy inkább az alsó, vagy a felső csakrák energiáival élünk, vagyis hogy életünk világi, vagy inkább szellemi. Ez két különböző élet, és egyik sem jobb, mint a másik.


A MENTÁLIS KÉPESSÉGEK ELSŐ TUDATOSODÁSA: A szívcsakra szintjén kezdünk tudatára ébredni mentális képességeinknek. Felfedezzük magunkban azt a hajtóerőt, mely arra ösztönöz, hogy intellektuális témákkal foglalkozzunk.

MAGASABB SZINTŰ ISMERETEK: A szívcsakra a megismerés és a tudatosság székhelye. Itt pillanthatunk be tudatunkba. Ez a levegő minőség, amely a szíven, mint megismerő szerven keresztül működik. A levegő, ugyanúgy, mint a szeretet, mindennel összeköt bennünket. Ez megfelel e csakra alapelvének, amely szerint az igazi megismerés a szeretetből fakad, ami pedig a szívből származik.

SZERETET:  "Először a szeretet született, és az istenek, a szellemek vagy az emberek nem érhették el....Amilyen messze nyúlik az ég és a föld, amilyen magasra csapnak a tenger hullámai, a tűz lángjai, annál is magasabb vagy te, szeretet! Tűz nem égethet, szél nem érhet, sem Nap, sem Hold: mindegyiknél nagyobb vagy, szeretet! "             ( Atharva Véda) 

A szívcsakra a szeretet és az önzetlenség székhelye. A szív az élet. Ez az energiaközpont nagyon messze kisugárzik, akár pozitív, akár negatív töltetű. A szívcsakra rögtön megérzi, hogy a másik ember hangjában van-e szeretet, vagyis, hogy nyitott -e a szívcsakrája, hiszen csak annak meggyőző a hangja, aki a szívéből beszél.
 A legjobb módja, hogy behívjuk a szeretet az életünkbe, hogy mi ajánljuk fel először valakinek. A szeretet és az elfogadás személyes fejlődésünk építőkövei, mivel az önelfogadás alapfeltételét jelentik - ezek az első lépések önmagunk szeretetteljes elfogadása felé. Amíg magunkat nem szeretjük, addig másokat sem vagyunk képesek szeretni.
A szívcsakra megnyitásával horizontunk is szélesedik a szeretetteljes energia szétosztása tekintetében. Minél nagyobb a megértés, annál nagyobb a szeretetre való képesség. Ha szeretet sugárzunk magunkból, szeretetet kapunk. Ez fordítva is igaz; a visszatartás csökkenti, ami felénk áramlik.

KAPCSOLAT ÉS EGYENSÚLY:  A szeretet egyesítő erő - összehozza és összekapcsolja a dolgokat. Ez az egység egy mély rejtett folyamatosságot ad, amely lehetővé teszi, hogy a különálló részek egy nagyobb egészhez tartozzanak. Ez az erő tartja fenn a viszonylatok végtelen táncát. A szeretet az, mely kapcsolatokat hoz létre köztünk.
Az egyensúly a kegyelem, a törékenység, a gyengédség állapota. A szeretet kitart, s amit szeretetből teszünk az fennmarad. A legtöbb, amit kapcsolataink  kiegyensúlyozottságáért tehetünk, ha önmagunkban egyensúlyt teremtünk!

AZ ADÁS ÉS ELFOGADÁS PRINCÍPIUMA: A szívcsakrával való foglalkozás egyik célja, hogy kiegyenlítsük az adást és az elfogadást.  A légzés során is megegyezik a ki- és belégzés aránya, így fogyó energiakészletünket is mindig után kell tölteni. Ha megfelelően kezeljük a csakrákat, végtelen energia- utánpótlást fognak biztosítani. A szeretet megsokszorozódik, ha adunk belőle. De ha túl sokat adunk, vagy földelés nélkül adunk, vagy akkor is szórjuk az energiát, ha készletünk már megfogyatkozott, akkor el fogjuk veszíteni a benső összhangot, megbomlik egyensúlyunk, mandalánk szimmetriája szétesik.
Ahhoz, hogy kiegyenlítsük az adást és elfogadást mindenekelőtt szívélyesség és együttérzés kell. Meg kell tanulnunk, hogy nem szabad görcsösen ragaszkodnunk a dolgokhoz, de az sem helyes, ha mindent kiengedünk a kezünkből.

NYITOTTSÁG ÉS MELEGSÉG: Hol vagyunk nyitottak és hol zárkózottak? Ezek azok a tipikus kérdések, amelyeket e csakra szintjén el kell döntenünk, és amelyek egy pszichológia síkon az adást és az elfogadást fejezik ki.

MEGBOCSÁTÁS: A szívcsakra másik fontos témája a megbocsátás. A  megbocsátás nem más, mint együttérző cselekvés.

GYÓGYÍTÁS: Gyógyítani azt jelenti, egésszé tenni. Ha a szívcsakra képes összekapcsolni és egyesíteni, akkor gyógyítani is. Valójában a szeretet a legmagasabb szintű gyógyító erő. A szívcsakra megnyitása, mások megértése és az irántuk való együttérzés természetes módon hozza magával a gyógyítás iránti vágyat is.
A gyógyítás valójában a szervezet vagy akár egy helyzet egyensúlyának visszaállítása. Sokan úgy hiszik, hogy minden betegség egyensúlyhiány következménye, amely megbontja a részek közti kapcsolatot az organizmusban, és károsítja annak természetes rezonanciára való hajlamát.
Nem szükséges hivatásos gyógyítóként vagy orvosként dolgoznunk, vagy természetfeletti képességekkel rendelkeznünk ahhoz, hogy gyógyító csatornáinkat nyitva tartsuk. A természetes késztetés, hogy segítsünk például egy idős embernek átmenni a zebrán, vagy leszállni a buszról, megvigasztaljunk egy síró embert, vagy megmasszírozzuk valakinek a fáradt vállát - ezek is a szívcsakra gyógyító energiájának lehetséges megnyilvánulásai. Ha szívcsakránk nyitott és kiegyensúlyozott, pusztán a jelenlétünk szeretetet és örömet sugároz. És a szeretet a gyógyítás lényege.


A szívcsakra FIZIOLÓGIÁJA*

A szívcsakra irányítja a csecsemőmirigyet, a szívet, a vérkeringést és a tüdőt. Az orvostudomány 10 évvel ezelőtt rájött, hogy a szív is tekinthető  belső elválasztású mirigynek, amely ANF- et (atrial natriuretic factor, antriopepinnek is hívják) választ ki. Bár keveset tudunk még a szívről, mint belső elválasztású mirigyről, azt tudjuk, hogy az ANF csökkenti a vérnyomást, szabályozza a vér mennyiségét, tágítja az ereket, nátrium - és vízhajtó.
A csecsemőmirigy, amely pubertáskorig nő, majd elkezd zsugorodni, a fehérvérsejtek képzésében vesz részt, ezért fontos része az immunrendszernek.

A teljes szívet beidegző idegfonat: a plexus cardiacus ( szívfonat)


A szívcsakra zavaraira vezethető LELKI BETEGSÉGEK

Mielőtt részletezném a szívcsakra zavarai következtében fellépő fizikai megbetegedéseket, tudnod kell, hogy a betegség először a lélekben keletkezik, és csak később jelenik meg a testben. Ezért nagyon fontos megértened a lelki tünetek üzenetét, mivel ha egészséges a lelked, akkor egészséges a tested is :)

A szívcsakrához tartozó lelki problémák elsősorban azzal függenek össze, hogy mennyire vagyunk képesek szeretet adni és elfogadni. A válasz megmutatkozik azokban a formákban, amelyekkel a szeretet ellen védekezünk: a megkeseredettségben, az egoizmusban és a keménységben, amelyet mások és önmagunk ellen egyaránt kifejleszthetünk.
A szívcsakránál gyakran kell feloldani egy bizonyos keserűséget. Ideális esetben ezzel megtanuljuk kezelni a szomorúságot és a megbocsátást. A betegségek fő okai olyan fel nem dolgozott érzések, amelyek a szívcsakra körül páncélt képeznek.


A szívcsakra zavaraira visszavezethető FIZIKAI BETEGSÉGEK

A szívcsakra betegségeihez tartoznak az allergiák, az immungyengeségek és a vérkeringési problémák. A szívcsakránál döntjük el, hogy mit fogadunk el és mit nem. Fizikai síkon ennek az antitestképzés felel meg. Ahogyan az antitestek eldöntik, hogy mi használ nekünk, és mi árt, úgy teszünk mi is ilyen különbséget a szív és a szeretet síkján.

ALLERGIA: A túl aktív immunrendszerre vezethető vissza. Az érintett immunrendszere ugyanolyan érzékeny, mint viselkedése a hétköznapokban. Ez legtöbbször abban nyilvánul meg, hogy az illető túl érzékeny a bántásokkal és a szeretetlenséggel szemben.
  •  ASZTMA
  •  CSALÁNKIÜTÉS
  •  EKCÉMA
  •  SZÉNANÁTHA

AUTOIMMUN BETEGSÉGEK: Ezeknél a betegségeknél a saját test ellen ható antitestek jönnek létre. A beteg szimbolikusan is és fizikailag is önmaga ellen harcol. E mögött mártír viselkedés, a saját szükségletek megtagadása áll.

IMMUNGYENGESÉG: Ez szimbolikusan azt a vágyat fejezi ki, hogy az érintett nem akar különbséget tenni barát és ellenség, ismerős és ismeretlen között. Mivel a beteg testi síkon nem tesz különbséget jó és rossz között, nem is védekezik, így eljut  hőn áhított nyitottsághoz. Minden esetre ez a "nyitottság" halálos is lehet, ahogyan az aids is mutatja.

FERTŐZÉSEK: Szinte mindig az immunrendszer gyengeségére utalnak

SZÍVPANASZOK: Legtöbbször az az oka, hogy nem hallgatunk a szívünkre. Mintha szívtelenül élnénk. Ez gyakran merev nézetekben és feszültségben nyilvánul meg. A szívpanaszok a belső melegség hiányára utalnak.

VÉRKERINGÉSI PROBLÉMÁK: A szívünkkel és azzal függenek össze, hogy mennyire vagyunk képesek szeretni. Itt azzal a kérdéssel állunk szembe, hogy engedjük-e vérünket szabadon áramlani? Ennek analógiás megfelelője, hogy engedjük -e a szeretetet/ szerelmet szabadon áramlani ( lásd még: a gyökércsakra)




TERÁPIA

Az alábbiakban megosztok veletek néhány általános tanácsot a szívcsakra megerősítéséhez:

  •  Jóga és pranayama ( vannak kifejezetten ehhez a csakrához tartozó gyakorlatok).
  •  Szeresd embertársaidat, és magadat is.
  •  Mindennap tegyél  valami jót másoknak és magadnak is.
  • Viselj gyakran zöld ruhát, vagy aludj zöld ágyneműben.
  •  Tegyél rózsakvarcot  a párnád, vagy az ágyad alá.
  •  Bocsáss meg másoknak, amitől megtisztul a szíved.
  •  A zöld a természet domináló színe. A béke, a harmónia és a remény színe. Ha zaklatottak vagyunk elég egy séta a természetben, és  máris jobban leszünk. Ha nincs mód természetes színterápiára, akkor mentálisan képzelj el egy zöld rétet, tele rózsaszínű virágokkal.

11 február 2013

Kétféle óhaj


" Gyere velem repülni" - szól a darázs a virágnak.
" Tapadj az ágra mellém" - szól a virág a darázsnak.


( Weöres Sándor : A teljesség felé c. könyvéből)

Kedvencek - Favourites




10 február 2013

Torokcsakra - Visuddha csakra - Kantha kupa


AZ ÖTÖDIK CSAKRA
ÉTER, HANG, REZGÉS, KOMMUNIKÁCIÓ, TISZTÁNHALLÁS, MANTRÁK, KREATIVITÁS



Elhelyezkedése: abban a kis mélyedésben, ahol a nyak a törzssel, azon belül a mellcsonttal találkozik.
Szimbolikája: kék kör, melyben a beszéd manifesztációját jelképező lefelé mutató háromszög és azon belül egy fehér kör látható, mely a teliholdat jelképezi és a 16 szirmú lótusz (megegyezik a szankszrit magánhangzók számával)
Színe: kék
Eleme: éter (szankszritül: akasha, az az elem, amiből a többi elem származik)
Endokrin mirigye: pajzsmirigy
Hormonja: thyroxin
Érzékelése: hallás
Testrészei: nyak, száj, gége, hangszálak
Mantrája: ham ( hangnak ejtve)
Megerősítései: Őszintén fejezem ki magamat
Tanulási feladata: az őszinte kommunikáció, valamint az érzés és a gondolkozás összekötése
Kövei: amazonit, türkiz és minden kék kő, mint például az akvamarin és a kalcedon is
Illóolajai: eukaliptusz, zsálya, fenyő
 
VISUDDHA - A TISZTÍTÓ: Ennek a lótusznak a neve Visuddha, azaz "megtisztulás". Ez két dologra utal a torokcsakrára vonatkozóan: 1. A torokcsakra sikeres eléréséhez és megnyitásához a testnek fel kell mutatni egy bizonyos mértékű tisztaságot. A felső csakrák kifinomultabb jellege nagyobb fokú érzékenységet követel, s a test megtisztításával nyitottabbá válhatunk. 2. A hang, mint vibráció (ill. rezonancia) és mint minden dologban benne lakozó erő, tisztító jelleggel bír. A hang képes az anyag sejtstruktúrájának megváltoztatására, valamint arra, hogy a bennünk vagy a külvilágban található disszonáns frekvenciákat harmonizálja.

A torokcsakra CÍMSZAVAI


KOMMUNIKÁCIÓ: Hang....ritmus....rezgés....szavak. Életünk hatalmas uralkodói, mégis természetesnek vesszük jelenlétüket. Használjuk őket, reagálunk rájuk, s nap mint nap újakat hozunk létre belőlük. Az újszülött első sírásától egy szimfónia harmóniájáig a kommunikáció végtelen hálójában létezünk.
A kommunikáció az az összekötő elv, mely lehetővé teszi az életet. Az élő sejtek DNS-ében kódolt üzenetektől az írott és kimondott szóig, a testet és elmét összekötő idegi impulzusoktól a kontinenseken átívelő tévé - és rádióadásokig igaz, hogy a kommunikáció minden életforma irányelve. Így terjed a tudatosság egyik helyről a másikra.
Civilizációnk a kommunikáción alapul, ez a kötőanyag, amelyen keresztül megszervezzük együttműködésen alapuló kultúránk bonyolult feladatait, ugyanúgy, ahogy a sejtjeink is összeköttetésben állnak, hogy ugyanazon szervezet részeiként működhessenek együtt. Kommunikációs hálózatunk valójában egy kultúrális idegrendszer, mely mindnyájunkat egymáshoz kapcsol.

A torokcsakra tehát az a központ, amely a hangon, a rezgésen, az önkifejezésen és a kreativitáson alapuló kommunikációért felelős. A tudatosság olyan tartománya ez, mely irányítja, létrehozza, továbbítja és fogadja a kommunikációt, saját magunkon belül és egymás között is.

 A torokcsakrában az ötödik szintre érkeztünk, amellyel még egy lépéssel távolabb kerültünk a fizikai világtól. Mint már korábban láthattuk, az alsóbb csakrák szintjén hangsúlyosabb az egyediség - testünknek világos körvonalai vannak, amelyet bőrünk jelöl ki. Ahogy felfelé haladunk a csakrákon, a határok egyre elmosódottabbá válnak. Amikor elérjük a tiszta tudatosságot, amely a koronacsakra eszményi állapota, lehetetlenné válik határt húzni e tudatosság köré, és azt állítani: " Ez az enyém, az pedig a tiéd." Az információk és eszmék olyanok, mint a levegő, amelyet belélegzünk - egy körülöttünk lévő láthatatlan mező, amelyből csak elvesszük, amire szükségünk van. Ezen a síkon nincs elkülönülés. Minden felfelé megtett lépés csökkenti  határainkat és elszigeteltségünket, és közelebb hoz minket az egységhez. A tudatosság abbéli képessége által jutunk ehhez az egységhez, hogy kapcsolatokat hoz létre.
A kommunikáció kapcsolódás, amely a felső csakrák egyik egyesítő alapelve. Ugyan a kommunikáció egyesít, de ki is terjeszti, nagyobbá teszi világunkat. Ez a kiterjedés a tudatosság felfelé irányuló áramlatának mintázatát tükrözi.
A csakrák mentén lefelé haladva megjelenik a korlátozás és a manifesztáció. Fogjuk a gondolatokat és egyedivé tesszük őket azáltal, hogy nevet adunk nekik. A névadás folyamata úgy koncentrálja a tudatosságot, hogy határokat húz egy dolog köré, és kijelenti, hogy ez ez, és nem az. Amikor megnevezünk valamit tisztázzuk, lehatároljuk és pontosítjuk. A névadás struktúrával és jelentéssel ruházza fel gondolatainkat. A kommunikáció ad formát a valóságnak és hozza létre a jövőt.
Nyilvánvaló tehát, hogy a kommunikáció a tudatosságot a csakraaspektus minkét vége felé elmozdíthatja. A kommunikációra úgy is tekinthetünk, mint jelrendszerre, mely az absztrakt eszme és a konkrét megvalósulás között közvetít. Gondolatainkat irányított fizikai rezgésekké alakítja, melyek cserébe manifesztációkat, konkrét dolgokat hoznak létre a fizikai síkon.


ÉTER -  A REZGÉS FINOMTARTOMÁNYA: Az éter elem (Akasha vagy szellem néven is ismerik) a rezgések világára vonatkozik - az élőlények kisugárzásaira, amelyeket auraként, hangként vagy a  sejtésszerű benyomások finomrétegeként érzékelhetünk, s amelyek beburkolják szilárdabb valóságunkat.
Az elménkben és a testünkben hordozott rezgések folytán tehát mindnyájan hatással vagyunk egymásra és a minket körülvevő dolgokra.

"Minden dolog....táncoló atomok halmaza, amelyek mozgásokat hoznak létre. Amikor a tánc ritmusa változik, az általa keltett hang is változik. ....Minden atom örökkön -örökké saját énekét énekli, és a hang, minden pillanatban, sűrű és finom alakzatokat hoz létre."         ( Fritjof Capra)

Néhány alapvető fogalom a rezgésekkel kapcsolatban mielőtt továbbmegyünk:

Rezgés: Mozgást jelent egy egyensúlyi állapot körül. Ez a mozgás lehet periódikus, azaz időben szabályosan ismétlődő és lehet rendezetlen, véletlenszerű.
Hullám: térben és/  vagy időben tovaterjedő rezgésállapot
Frekvencia: időegység (sec)  alatt végzett rezgések szám, mértékegysége: hertz ( Hz), úgy is monhatjuk, hogy egy hullám hertzben mért frekvenciája: a másodpercenként ismétlődő hullámalakok száma

Hullámok fajtái:
1. elektromágneses hullámok: fény, rádióhullám, mikrohullám, infravörös sugárzás, röntgen-sugárzás, gammasugárzás - a terjedés közvetítő közeg nélküli
2. mechanikai hullámról beszélünk, ha a mechanikai állapotváltozások tejednek ilyen pl. a hanghullám - levegőn, folyadékon, vagy szilárd anyagon keresztül terjed
3. garvitációs hullámok, amik a gravitációs mező ingadozásai


Az éter az univerzumba található finomrezgések mindent magukba foglaló és egyesítő mezeje. Bármely rezgés, legyen az hanghullám, elektromágneses hullám vagy gravitációs hullám, kapcsolatban áll más rezgésekkel, és minden rezgés hat a többire. Úgy léphetünk a torokcsakra szintjére, ha a tudatunkat ráhangoljuk a minket körülvevő, éteri sík néven ismert finomrezgésű mezőre.
Még a legszilárdabb anyag is folyamatosan magas rezgésszámon  vibrál. Tulajdonképpen emiatt a folyamatos mozgás miatt érzékeljük az anyagot szilárdnak. Az atomi részecskék mozgása, mely rendkívül kis térre korlátozódik, tehát egyfajta rezgéssé, oszcillációvá alakul. A rezgés, még a legkisebb építőköveket tekintve is, az anyag , az energia és a tudatosság minden formájában létezik.

HANG: Rendeljük a torokcsakrához a  hangot, mint elemet, mivel ez a láthatatlan rezgési tartomány durvább megfelelője, és hasonló módon működik, mint a finomrezgések. Ennek megfelelően a homlokcsakrához a fény, a koronacsakrához  a gondolat elemet rendeljük majd, mivel mindkettő fokozatosan finomodó rezgési jelenség.

REZONANCIA:    "Mindannyiunk szívében, legyünk bármennyire tökéletlenek, ott van a tökéletes ritmus csendes pulzusa, a hullámformák és rezonanciák összessége, amely abszolút egyéni és egyedi, s mégis összeköt bennünket a világegyetemmel. Ha kapcsolatba kerülünk ezzel a pulzálással, átalakíthatjuk személyes tapasztalatainkat, s bizonyos mértékig a környező világot is megváltoztathatjuk."                    (George Leonard)

Minden hang leírható egy adott frekvencián rezgő hullámként. Minden rezgést egy ritmus jellemez, egy szabályos mozgásminta, amely térben és időben ismétlődik. E ritmikus mintázatok tudatunk mélyen berögzült funkciói. Az évszakok váltakozása, a nappal és az éjszaka váltakozása, a holdciklusok, a menstruáció, a légzés és a szívverés kiváló példák erre. Nincsen olyan élő teremtmény mely kibújhatna a ritmusok hatálya alól. A ritmus, akárcsak a változás, minden élet és tudatosság  alapvető tulajdonsága.
A ritmusgerjesztés vagy egyszerűen rezonancia, egy ismert fizikai jelenség, a kényszerrezgésen alapul, amikor egy rezgő tárgy egy külső rezgés hatására átveszi annak frekvenciáját. Ezt a jelenséget könnyedén megérthetjük, ha ellátogatunk egy olyan üzletbe, ahol régi ingaórákat árulnak. Tegyük fel, hogy bemegyünk, és még egyik óra sincs felhúzva. Az eladó, hogy bebizonyítsa az órák működőképességét, mozgásba hozza az ingákat. Eleinte ezek a másodpercenként tiktakoló szerkezetek nincsenek összhangban egymással, hanem fél vagy negyed másodperccel eltérnek. Ahogy múlik az idő, azt vesszük észre, hogy egyre kevesebb ketyegő hangot hallunk. Hamarosan minden óra összhangban üti a másodperceket. Ritmusuk rezonanciába áll.
A ritmusgerjesztés elve megnyilvánul abban a jelenségben is, amikor csupán egyetlen hullám hoz létre vibrációt egy nyugvó testben.
Ahogy a hasonló frekvenciájú rezgések rezonálnak, úgy a különböző frekvenciájúak disszonanciát eredményezhetnek. Például a busz zaja számos, disszonáns hanghullám együttese.

Az azonos háztartásban élők is ki vannak téve a ritmusgerjesztés jelenségének finomrezgéseik tartományában. Régóta tudjuk, hogy a hosszú ideje együtt élő nők menstruációja időben egybeesik, ahogy házaspárok is mind külsőleg, mind beszédük ritmusában kezdenek egyre hasonlóbbá válni. Kultúrálisan ritmusgerjesztés következik be szomszédok, barátok és munkatársak között is.
Tehát összefoglalva a torokcsakra lényege:
Ha képtelenek vagyunk összegerjedni ( azaz, összehangolódni ) a körülöttünk lévő rezgések frekvenciájával, akkor nem tapasztalhatjuk meg a világgal való összetartozást sem. Ha nem tudunk összegerjedni, kommunikálni sem tudunk. Kommunikáció nélkül pedig elszigetelődünk, elkülönülünk és el vagyunk vágva az egészségünk számára oly fontos tápláló energiától. 
A hinduk úgy hiszik, hogy a hang teremti az anyagot, ennek megfelelően: a kommunikáció - akár szóbeli, kémiai, mentális vagy elektromos - teremti és tartja fenn az életet. Nélküle meghalnánk, spirituális és fizikai értelemben egyaránt.

MANTRÁK:   " Minden létező teremtmény esszenciája a föld, a föld esszenciája a víz, a víz esszenciája a növények, a növények esszenciája az ember, az ember esszenciája a beszéd, a beszéd esszenciája a Szent Tudás ( Védák), a Védák esszenciája a Szama- Véda ( szó, hangszín és hang), a Szama -Véda esszenciája az OM"                                       (Cshándógja - upanisad)

Az eddig olvasottakból tehát azt a következtetést vonhatjuk le, hogy a hanghullámok valóban képesek az anyagot befolyásolni. Nem meglepő tehát, ha a tudatra is hatást gyakorolnak. A meditációk és kántálás során használt szent hangok, azaz a mantrák éppen ezen az elven alapulnak. A mantra szó a "man", azaz elme és a "tra", azaz védelem vagy berendezés szó összetételéből ered. A mantra tehát olyan eszköz, amellyel megvédhetjük elménket a terméketlen gondolat -és cselekvésmintáktól. A mantrák az összpontosítás eszközeként funkcionálnak; kiélesítik, nyugodttá teszik az elmét. A mantra rezgése ahhoz hasonlít, mint amikor valaki a vállunknál fogva megráz minket, hogy felébresszen. Arra tervezték, hogy felébressze az elmét a szokásos szendergésből.

Egyáltalán nincs szükség arra, hogy intellektuálisan felfogjuk a mantrák jelentését vagy szimbolikáját ahhoz, hogy hatásokat megtapasztalhassuk. A hang ritmusa tudatalatti szinten hat, így itatja át belső ritmusunkat. Ha azonban megerősítésként ismételgetünk egy jelentéssel bíró mondatot vagy szót, például azt, hogy " Én vagyok a szeretet" vagy " Erős vagyok", az ismétlés ritmusa segít, hogy a mondat jelentése befecskendeződjön tudatunkba.

Egy hatékony mantra, ha reggelente néhány percig fennhangon ismételgetjük, egész nap visszhangozhat bensőnkben, így magunkba hordozhatjuk rezgésének, képének és jelentésének lenyomatát.

KREATIVITÁS:  A kommunikáció kreatív folyamat. Minél jobban elmélyülünk a kommunikáció művészetében az annál kreatívabbá válik. A művészet sokkal elvontabb, mint a kommunikáció bármely más formája. A teremtés folyamata a belső felfedezés folyamata. Egy mű megalkotása közben éppen az univerzum rejtélyei előtt nyitjuk meg magunkat. A spirituális információ csatornájává válunk, és egy, az emberi nyelveknél jóval egyetemesebb nyelvet sajátítunk el.
Persze a kreativitás nem csak a művészetben van jelen; életünk minden területét végigkíséri. Legyen az egy jó ötlet, egy finom étel és még sorolhatnám. A kreativitás belső erőnket szabadítja fel.
Manapság rengetek terápia épül erre a kreatív folyamatra. A vizuális művészetek, pszichodráma, mozgás -és táncterápia segítségével, illetve a zene nyugtató erejével eljuthatunk elménk és testünk mélyebb, egészségesebb részeibe, miközben elengedjük az egységünket megbontó belső frusztrációt.
A 21. században a túlélés és az egészség megőrzése csak egy innovatív és rugalmas attitűd segítségével lehetséges. A kreativitás a kulcsa ennek az attitűdnek.


 HALLGATÁS: A torokcsakra egyik fő gyakorlata a hallgatás, hiszen csak akkor tudunk őszintén kommunikálni, ha meghallgatjuk önmagunkat, amihez csendre van szükségünk. Aki keveset beszél, az gyakran erősíti ezzel torokcsakráját. A túl aktív torokcsakrán keresztül - ami tartalmatlan fecsegésben nyilvánul meg - tudattalanul sok energiát lehet elveszíteni. Itt nemcsak arra jöhetünk rá, hogy feleslegesen beszélünk, hanem arra is, hogy a beszéddel mennyire manipulálunk, és rafináltan mutatjuk be magunkat, s ezzel egyre jobban eltávolodunk belső valóságunktól.

TISZTÁNHALLÁS: A torokcsakra elvezet saját belső világunkhoz. Rajta keresztül halljuk meg a világ hangjait, de a saját belső hangunkat is. Azt a bizonyos " kis" hangot, amely mindannyiunknál működik, de igyekszünk nem meghallani. Ahhoz, hogy megtanuljunk hallgatni belső hangunkra, először a nyugalmat kell elérnünk, le kell állítanunk belső monológunkat, saját elménknek egy csendes szobának kell lennie. Többségünk fejében azonban állandóan buli van. Vagy belső párbeszédbe vagyunk merülve, vagy életünk filmjét forgatjuk. Ha mindehhez még hozzávesszük a külvilág folyamatos duruzsolását, nem csoda, hogy torokcsakránk annyira tompa.


A torokcsakra FIZIOLÓGIÁJA

A torokcsakrához tartozó pajzsmirigy thyroxint, és egyéb olyan hormonokat termel, amelyek serkentik a sejtek aktivitását. A pajzsmirigy hibás működése akkor tűnik fel, amikor aktívnak kellene lennie: a pubertáskorban és a változó korban. A pajzsmirigyet nagyon nehéz orvosilag kezelni.
A pajzsmirigy hormonjai, a thyroxin és a trijód-thyronin szabályozzák a szervezet energia - és hőháztartását. Ehhez jódra van szükségünk, amit a táplálékainkból nyerünk.


A torokcsakra zavaraira visszavezethető LELKI BETEGSÉGEK

Mielőtt részletezném a torokcsakra zavarai következtében fellépő fizikai megbetegedéseket, tudnod kell, hogy a betegség először a lélekben keletkezik, és csak később jelenik meg a testben. Ezért nagyon fontos megértened a lelki tünetek üzenetét, mivel ha egészséges a lelked, akkor egészséges a tested is :)

A torokcsakra betegségei lelkileg az önkifejezéssel (kreativitással), ezen belül is a gondolatok kifejezésével függenek össze.
A torokcsakra birodalmába tartoznak azok az új elgondolások, amelyek beszéd közben születnek: A régit elengedjük, és helyet adunk az újnak. 
A torokcsakra zavarával küszködőknek pontosan ez megy nehezen. Nem akarják elengedni a régit, s így nem tudnak helyet adni az újnak, a növekedésnek. Így jellegzetes zavarok jönnek létre: az illető gyakran kér elnézést, mogorva és rosszkedvű. Az ilyen ember zavaros és kusza.
A torokcsakra másik tipikus zavara a racionalizálás, amikor az ember önmagát és másokat, a tetteket és az érzéseket intellektuálisan akarja megmagyarázni; ezzel elveszti rugalmasságát és megmerevedik.


A torokcsakra zavaraira visszavezethető FIZIKAI BETEGSÉGEK


PAJZSMIRIGYPROBLÉMÁK: Az alulműködés a változásokkal szembeni lustaságunkat, ellenállásunkat jelzi. A túlműködés viszont azt mutatja, hogy egyszerre akarunk túl sok mindent tenni, és nem tudjuk kiválasztani a valóban megfelelő kifejezési módot. Fel kell tehát állítanunk határainkat. Egyik esetben sem használjuk megfelelően a torokcsakra energiáit. Az ide tartozó gyakorlatok sokat segítenek.

TÜDŐPROBLÉMÁK: A szabadság és a kommunikáció problémáira utalnak. Ha az érintett úgy érzi be van korlátozva, és nincs elég szabadsága, akkor ez hosszútávon károsítja a torokcsakrát, ami később az eredményezi, hogy a tüdők nem kapnak elég életenergiát.

ASZTMA: Az asztmás betegek gyakran gondolják úgy, hogy nincs elég terük az önkifejezésre, vagy nem értik őket. Az asztma rohamokkal felhívják magukra a figyelmet, és így próbálnak meg kommunikálni környezetükkel. Az asztma végül is azzal a szabadsággal függ össze, amelyre az önkifejezéshez van szükségük - ez pedig a torokcsakra klasszikus témája.

BRONCHITIS: Dohányosoknál gyakori. Sokan azért dohányoznak, hogy elnyomják a beszédet. Egy másik lehetséges lelki ok, hogy az illető ki akarja mondani véleményét, de nem meri, így köhögésbe menekül.

FÜLPROBLÉMÁK: A fül a hallás és az egyensúly szerve. Aki például stressz miatt billen ki egyensúlyából, az gyakran szenved hallásproblémákkal. A fülproblémák szinte mindig arra utalnak, hogy nem hallgatunk sem belső  hangunkra, sem mások véleményére.

NYAKPROBLÉMÁK: Sokszor a ki nem mondott gondolatok, érzések, vagy azok a félelmek okozzák, amelyek nyomasztják az érintettet.

Legtöbbször a torokcsakra betegségei a beszédproblémákban jelentkeznek, pontosabban; az alábbi betegségek akadályozzák a beszédet így, arra irányítanak, hogy maradjunk egy kicsit csendben, pihenjünk.

MEGFÁZÁS
NÁTHA
REKEDTSÉG
KÖHÖGÉS

Ezek mind arra utalnak, hogy az illető kiürült, túl sokat adott magából.



TERÁPIA


Az alábbiakban megosztok veled néhány általános tanácsot a torokcsakra harmonizálásához:

  • Végezd rendszeresen a csakrához tartozó jóga gyakorlatokat
  •  Énekelj, olvass hangosan és mesélj másoknak
  • Fejezd ki érzéseidet
  • Hordjál gyakran világoskék ruhát, vagy aludj ilyen színű ágyneműben
  • Természetes színterápia:  csodáld a kék eget néhány percig
  • Ha a természetes színterápiára nincs lehetőséged, képzeld el, hogy nyakadat világoskék sál fonja körül simogatóan. Maradj néhány percig ebben az állapotban.
  •  A vizuális művészetek, pszichodráma, mozgás -és táncterápia segítségével, illetve a zene nyugtató erejével eljuthatunk elménk és testünk mélyebb, egészségesebb részeibe, miközben elengedjük az egységünket megbontó belső frusztrációt.
 FORRÁS -hoz kattints ide


06 február 2013

Csakrák mint az energetikai munka alapjai


Manapság sokat hallani energetikai munkáról és energiával való gyógyításról. Bármelyik hagyományhoz és energetikai módszerhez is fordulunk ( masszírozás vagy kövekkel, kristályokkal, színekkel való dolgozás), a kiindulási pont, az alap; mindig a csakrák. A hét energia központ és a közöttük lévő energiaáramlás minden energetikai munka alapja.
A csakrákkal való foglalkozás segíti és erősíti a test, a lélek és a szellem energiáit ill. egységét, és ezáltal beindítja  saját gyógyító erőnket is.

03 február 2013

Forrás

Kedves Olvasóm!

Ha el szeretnél merülni  a csakrák rejtélyes világába, szeretnék a figyelmedbe ajánlani két könyvet:
Sok irodalmat elolvastam a csakrákról, de számomra ez a két könyv volt az, amivel a legjobban azonosulni tudtam.

Különösen Anodea Judith könyve fogott meg nagyon. Szívemből beszél :D Imádom! Egy varázslatos utazásra invitál a könyv, mely soha nem ér véget :) Nála tökéletesebben, logikusabban, ugyanakkor meseszerűbben, szebben és jobban nem hiszem, hogy lehet erről a témáról írni. Igazándiból mikor olvastam a könyvet tudtam, hogy minden úgy van, ahogy ő leírta. Úgy van és kész. Azokat az gondolatokat, érzéseket láttam magam előtt leírva, amik már nagyon rég óta mélyen bennem kavarognak - sőt lényegében, aszerint élek, azok vezérelnek, bár bennem nem volt annyira tudatos. Nem tudtam magamban ilyen logikusan felépíteni a történetet, de az ÉRZÉS az már régóta bennem van és csak egyre erősebb. A könyv elolvasása óta pedig csak még erősebb  :) Egy szó mint száz; ajánlom a könyvet! Nagyon ajánlom!! Egy igazi mestermű!





Klausbernd Vollmar könyve egész más stílus :) Ahogy összegyúrja a pszichológiát, a biológiát és a fiziológiát - nagyon érdekes :)
A lelki betegségek következtében fellépő fizikai betegségek tárházát vonultatja fel a könyv igen meggyőző ok - okozati összefüggésekkel.
Érdekes és elgondolkoztató olvasmány. Csak ajánlani tudom ezt is!











A  csakrákról szóló bejegyzéseimben e két író szavai segítségével vezetlek be a csakrák világába.
Bejegyzéseimben az ő szavaikat és gondolataikat olvashatod. E fenti két könyvet összegyúrtam és mintegy rövid kivonatot készítve tártam eléd. Remélem amit olvastál - ez a kis ízelítő- hozzásegít a további barangolásodhoz belső világodban :) És kedvet kaptál a fenti két könyv elolvasásához is :)



Nedo