Aki elkezdi lebontani egyéniségét, mindjobban elveszti a határt saját és mások lelke között. Ha embertársa szemébe néz, megérzi annak érzéseit és felismeri: "ez is én vagyok"; ha egy kutyát megsimogat, megérzi annak egybemosódó világát: " ez is én vagyok"; ha egy bútort hosszabban érint, átveszi annak tagolatlan csöndjét: " ez is én vagyok". Saját lelke már nem csak az övé s mindennek lelke az övé; minden átlátszó, mintha kristályból volna, egyszerre mérhetetlenül gazdag, teste- lelke felfrissül és egyforma örömmel tölti el a munka, a pihenés, társaság, magány.
( Weöres Sándor: A teljesség felé c. könyvéből)
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése